Bevezetés:

Barátság & Szerelem

>>> 1. rész <<<

 Egy jól menő ügyvédként dolgozom. Most is éppen egy 
ügyfelemmel tartok megbeszélést.

- Jack! Jobb, ha az igazat mondja! Itt már nem hol mi 
pénzbírságról van szó. Éveket kaphat! Higgye el 
nekem...- kezdtem volna, de Jack a szavamba vágott. 

Jack egyébként egy 32 éves férfi volt, akit azzal vádoltak, 
hogy megerőszakolta a volt feleségét. Hát nem piskóta az 
egyszer biztos. Én határozottan hittem az ártatlanságában, de 
ahhoz az is kellet, hogy ő is kellőképpen álljon a dolgokhoz.

- Ön már nem hisz nekem igaz?- kérdezte kétségbeesetten, 
mire én csak egy fáradt sóhajt tudtam kipréselni magamból. - De 
hiszen ezért fizetem...- jegyezte meg sértődötten.

- Nem Jack! Erről szó sincs! Csak arra kérem, hogy ne hazudjon,
hiszen azzal egy szempillantás alatt tönkre tehet mindent. 
Higgye el, én magának akarok jót! Értse meg! Nem szabad 
hazudnia!-mondtam higgadtan, mégis közben idegesen 
piszkáltam a tollamat. 

- De én nem hazudtam! Minden úgy történt, ahogy elmondtam. 
Higgye el, én nem bántanám Kathrint. Hiszen még mindig 
szeretem!-temette arcát a kezeibe.

Rettenetesen sajnáltam, de mégis kötelességem volt, hogy 
minden információt kihúzzak belőle.

- Értem! Tehát, foglaljuk össze! Mikor beért a lakásba, sikítozást 
hallott, ezért beszaladt a szobába, ahol Kathrint éppen 
megerőszakolta a férje. Ezt idáig értem. De ön, hogy került 
oda? - tettem fel a kérdést.

- Már mondtam. Kathtel beszéltük meg, hogy átmegyek 
hozzá és megbeszéljük a gyerektartást!-sóhajtott a férfi fáradtan.

- Jól van! Értem! És azután? Azután mi történt, hogy rajta 
kapta őket?-én

- Kath kérte, hogy segítsek! Nagyon félt szegény. 
Én odamentem és leszedtem róla Jamest. Aztán elkezdtünk 
verekedni. Kathrin csak ott állt és sírt. Aztán odajött hozzánk. 
Nem kellett volna...-hajtotta le a fejét a férfi.

Láttam rajta, hogy nagyon rosszul esett neki, hogy 
megint el kell, hogy mesélje.

- Aztán megtörtént a baj! Megpróbált szétszedni minket és akkor
 James ellökte...-nézett újra rám könnytől csillogó szemekkel.

- Sajnálom!-mondtam együtt érzően.-És hogy van most Kathrin?

- Még kómában! Az orvosok azt mondják, rendbe 
fog jönni!-mondta most már higgadtabban, de mégis szomorúan,
lehajtott fejjel.

- Jack! Figyeljen rám!-mondtam, mire újból rám emelte a 
tekintetét.-Rendbe fog jönni és utána minden rendbe 
lesz!-mondtam bíztatóan, mire Jack csak bátortalanul bólintott 
egyet.-Jól van! Szerintem mára végeztünk! A számom megvan,
ha kellek, hívjon, de amint lehet, jövök!-mosolyogtam rá 
bíztatóan még egy utolsót.

- Köszönöm! Maga nagyon kedves! Viszlát!-köszönt el hálásan.

- Ez a munkám!-mosolyogtam.-Viszlát!-köszöntem én is 
majd elhagytam a kis helységet.

Beültem a kocsimba és rögtön az irodámat vettem célba. 
Mikor megérkeztem bementem, leültem a székre a laptopom 
mellé és az arcom fáradtan a kezeimbe temetve gondolkodtam. 
Gondolataimat kopogás zavarta meg.

- Szia Hil!-nyitott be mosolyogva Melissa, a titkárnőm és 
egyben egy nagyon kedves barátnőm.

- Óh Mel! Mondd, hogy nem keresett senki!-kérleltem, 
mintha ő tehetne valamit is az érdekemben.

- Nem! Nem hívott senki!-mosolygott még mindig.- Vagyis 
dehogyisnem!-komorult el hirtelen, mire felkaptam a fejem.

- Ki?-kérdeztem türelmetlenül.

- Adam!-vágta rá fintorogva.

- Jajj! És mit mondtál neki?-kérdeztem, miközben 
kikapcsoltam a laptopom és kezdtem összepakolni.

- Azt, hogy ha majd lesz időd, felhívod!-válaszolta Melissa.

- Rendben! Köszi! Nem tudom mit akar már megint... hiszen 
már rég szakítottunk... áhh!-dőltem hátra fáradtan a 
székemben.

- És? Mi volt ma Jackkel?-kérdezte.

-Áhh... ne is mondd! Én mindent megpróbáltam. 
Újból elmesélte, hogy mi történt, de semmi... Semmi új, 
aprócska részlet! Nem tudom mi lesz így! 
Semmi bizonyíték!-mondtam elgondolkodva.

- Szerinted ő tette?-Mel

- Nem hiszem!-ráztam a fejem.-Őszintének tűnik. 
De amíg Kathrin fel nem ébred a kómából és nem tesz 
vallomást, addig nem sok esélyünk van!-sóhajtottam 
lemondóan.

- Értem! - Mel

- Na, azt hiszem én most megyek haza! Ma még anyuhoz is el 
kell utaznom! Szia Melissa!-adtam neki 2 puszit, majd sietve 
távoztam.

Amint hazaértem vettem egy forró fürdőt, elkészülődtem, 
majd beültem a kocsimba és már úton is voltam a jó öreg 
Boston felé. Mikor megérkeztem, leparkoltam édesanyám háza 
előtt, majd becsengettem.

- Azonnal!- hallottam anyum lágy hangját, amint éppen az 
ajtóhoz sietett, majd kinyitotta.

- Szia kicsim!- ölelt meg kedvesen. Látszott rajta, hogy meg 
van lepődve. - Mi járatban?- kérdezte kedvesen.

- Hát csak úgy jöttelek megnézni, hogy vagy! De ha gond, 
akár mehetek is... - léptem egyet hátra.

- Jaj, ne butáskodj már lányom! - tessékelt be. - Na és hogy 
vagytok Adammel? - kérdezte mosolyogva.

- Szakítottunk! - jegyeztem meg cseppet sem szomorú 
hangnemben.

- Én... sajnálom! Nem tudtam...- kezdett anya mentegetőzni.

- Ne sajnáld! Én sem sajnálom! - mosolyogtam.

- De hát mi történt? A múlt héten voltál itt és 
akkor még minden rendben volt. Vagyis úgy tűnt. - jegyezte 
meg eltűnődve.

Igazából már közel fél éve szakítottunk, de eddig nem 
említettem anyunak. Most valahogy nem akartam már 
tovább hazudni.

- Már nem szerettük egymást! Ennyi! - mondtam, 
miközben a padlót bámultam.

- Volt valakije, igaz? - tapintott rá a lényegre anyu.

- A munkatársa! Érted? Akivel együtt voltunk moziban. 
És akkor azt mondták, hogy: "csak barátok". Én hülye meg el 
is hittem. - nevettem fel keserűen. 

- Jaj, kicsim! - ölelt át anya.

- Semmi baj anya! Igazából én sem szerettem már! 
Jobb is, hogy vége van. Különben is! Szeretek szingli 
lenni! - vidultam fel.

- Ó igen? Pedig egész fiatalon szerelmes lettél...- mosolygott 
anya. - Emlékszem, kiskorodban, mikor még Loitschében 
laktunk, kb. 8 éves lehettél és egyik nap úgy jöttél 
haza, hogy:"Anyu! Szerelmes vagyok!".- mesélte nevetve.

- Ez komoly?- nevettem el magam.

- Halálosan komoly! Aznap költözött a 
szomszédunkba 1 házaspár. 2 fiuk volt és ikrek voltak. 
Te amint megláttad, beleszerettél az egyik kis rosszcsontba 
és egész nap csak a "szomszéd kisfiúról" beszéltél, hiszen 
még a nevét sem tudtad. - nevetett anyu.

- Ne már! Ez tök gáz! - nevettem én is.

- Milyen picike voltál akkor! Édes Istenem! Most meg kész nő 
vagy! - mondta mosolyogva.

- Jaj, anya! - szóltam rá.

- Jól van, na! Hagylak! Na és mi van a munkáddal? 
Megy? - kérdezte anya.

- Persze! Megy! - válaszoltam tömören. - Na, azt hiszem, 
nekem mennem kell! - álltam fel.

- Máris? - anya

- Igen! Sajnos! Nagyon fáradt vagyok, és még van egy 
kis papírmunkám is! - mondtam szomorúan.

- Jól van! Akkor menj is! Nem akarom, hogy miattam 
hanyagold el a munkád! - mosolygott anya, majd 
kikísért. - Nagyon vigyázz magadra! És tudd, hogy nagyon 
szeretlek! - ölelt szorosan magához.

- Jól van anya! Én is szeretlek! Majd még jövök! Szia! - szálltam 
be a kocsiba. 

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy anyu milyen furcsa volt. 
Előhozta a régi emlékeket a gyerekkoromból és úgy csinált 
mintha már legalább 2 hónapja nem látott volna, pedig a múlt 
héten voltam nála legutóbb. Mikor hazaértem, gyorsan 
nekiálltam a papírmunkának, majd fáradtan dőltem be az 
ágyamba.